Ozora

 

Ozorai Pipó vára

A XV. századi, gótikus vár szabályos négyzet alaprajzú, zárt udvarú, egyemeletes téglafalazatú lakótömbből, és egy ezt körülvevő, sarkain kerek tornyokkal erődített külső várfalból állt. A XVIII. században átalakították. A török idők utáni új birtokosok, az Esterházyak a várat ideiglenesen helyreállíttatták 1729-35 közt. Ekkor kastélyszerű hivatali, tiszttartói központot alakítottak ki belőle. A négyzet alaprajzú vár déli oldalát ekkor még nem húzták fel teljesen, és a másik három oldal magassága sem érte el a középkoriét. A külső puritán kiképzést kapott, a belső azonban igényesre készült, amit stukkó- és falkép töredékek tanúsítanak. A kulai kastély felépülésével a vár veszített reprezentatív szerepköréből. 1743-tól terményraktárnak használták. 1746-ban magtárrá tervezték át. 1772-ben nyerte el a vár a mai alakját. Ekkor épült ki a ma is látható timpanonos déli szárny az udvari vaskos árkádokkal, ahol a könyvelőség, a levéltár és a pénztár kapott helyet. A többi szárny azonban magtár maradt, alattuk boros- és dézsmapincék húzódtak. Az egyik alagsorban kapott helyet a börtön is. 1788-ban azonban újra arról hallunk, hogy az épület egyre rosszabb állapotban van, a könyvelőség és a levéltár el is költözött. 1798-ban végleg a gazdasági igényeknek megfelelően alakították át, illetve egyik része börtön maradt. Ettől kezdve csaknem kétszáz évig nem történt érdemi változás a fokozatosan romló állagú épületen. Ma a vár múzeum.